Videógaléria és nyertesek

A közönségszavazásnak vége. Köszönjük a részvételt és a szavazatokat.

A közönségdíjat az internetes szavazás alapján az alábbi csapat nyerte:

Csapat neve: Nagyonatom
Iskola: Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Csapatvezető tanár: Kiss Róbert
Csapattagok: Gosztonyi Csenge, Nagy Gergő, Rácz Donát, Szabó Barnabás, Vincze Dóra

Mivel nagyon sok magas színvonalú, ötletes és szakmailag is elismerésre méltó pályázat érkezett a Láncreakció Tudományos Versenyre, a zsűri úgy döntött, hogy nem csak az első, hanem a legjobb három helyezettet díjazza. A szakmai zsűri döntése alapján tehát az alábbi csapatok nyertek.

1. helyezett, a fődíj nyertese:

Csapat neve: Indukció Tudományos Diákkör
Iskola: Szent Margit Gimnázium, Budapest
Csapatvezető tanár: Somogyi Mihály
Csapattagok: Bánkuti Ivett, Dániel Klaudia, Heiszer Ferenc, Horvát Zsolt, Scherman Jakab

A csapat tagjai és a csapatvezető tanár egy-egy Samsung Galaxy Tab 8GB tablet kapnak, valamint iskolájuk 300.000 Ft pénzjutalomban részesül.

2. helyezett:

Csapat neve: Denaturáltszesz
Iskola: Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Csapatvezető tanár: Baricsné Kapus Éva
Csapattagok: Bácsi Bernadett, Pataki Csaba, Jaksa Fanni, Lekrinszki Dénes, Lekrinszki Tamás

A csapat tagjai és a csapatvezető tanár egy-egy 15.000 Ft értékű könyvutalványt kapnak.

 

3. helyezett:

Csapat neve: Chem Geniuses
Iskola: Batsányi János Gimnázium és Kollégium, Tapolca
Csapatvezető tanár: Barcza Tibor
Csapattagok: Kalácska Botond, Kovács Gergő, Ölvegyi Roland, Varga Ákos

 A csapat tagjai és a csapatvezető tanár egy-egy 10.000 Ft értékű könyvutalványt kapnak.

 

Gratulálunk a nyerteseknek és az összes csapatnak.

Chain Reaction Videos

Csapat: 5.50 Tudós
Városmajori Gimnázium és Kós Károly általános iskola, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 1
Csapat: 9.b
Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézménye
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 2
Csapat: 11.B
Dienes László Gimnázium, Debrecen
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 3
Csapat: 9.c osztály NÍVÓ
Medgyessy Ferenc Gimnázium és MSZKI, Debrecen
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 4
Csapat: 9.g
Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézménye
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 5
Csapat: Alfafarkasok
Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 6
Csapat: Armando szuperszonikus csapata
Veres Pálné Gimnázium, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 7
Csapat: Asztalos Gyurmabanditák
Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 8
Csapat: Chem Geniuses
Batsányi János Gimnázium és Kollégium Tapolca
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 9
Csapat: Chemege
Széchenyi István Gimnázium, Sopron
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 10
Csapat: Denaturáltszesz
Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 11
Csapat: Dózsások
Dózsa György Gimnázium, Szki és Kollégium, Kiskunmajsa
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 12
Csapat: Indukció Tudományos Diákkör
Szent Margit Gimnázium, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 13
Csapat: Kemolumineszencia
Bálint Márton Általános és Középiskola, Törökbálint
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 14
Csapat: Merész vegyészek
Debreceni Vegyipari Szakközépiskola
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 15
Csapat: MFG10
Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Debrecen
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 16
Csapat: MTA/Á
Szentendrei Református Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 17
Csapat: Nagylacisok
Kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 18
Csapat: Nagyonatom
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 19
Csapat: PAF
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 20
Csapat: Pálfysokk
Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 21
Csapat: Pataky 12.B
Pataky István Szakközépiskola, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 22
Csapat: Pataky 9.B
Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskola, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 23
Csapat: Pentán
Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 24
Csapat: PiroMánia
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 25
Csapat: RFn
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 26
Csapat: Szines lángok
Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 27
Csapat: Szinyeis Válogatott
Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 28
Csapat: Sztárszakácsok
Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, Abony
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 29
Csapat: Trinity
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 30
Csapat: Turbó
Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 31
Csapat: VPG (Very Professional Guys)
Veres Pálné Gimnázium, Budapest
Oszd meg a videót/prezentációt másokkal!
Team 32

Chain Reaction - Footer